IE8

Idézet a prog.hu-ról:

“A Microsoft technikai támogató csapata szerint itt az ideje, hogy a webfejlesztők és rendszergazdák megkezdjék oldalaik és honlapjaik felkészítését az Internet Explorer következő kiadására. A weblapok frissítésére azért van szükség, mert az Internet Explorer 8 szakítva – a Microsoft eddigi hagyományaival – a visszafelé-kompabilitás helyett inkább a szabványkövetést részesíti majd előnyben, így a nem várt módon fog jeleníteni számos, a böngésző korábbi verzióira optimalizált oldalt.

Arra bátorítjuk az oldalak gazdáit, hogy készítsék fel lapjaikat az Internet Explorer 8 széleskörű elterjedésére, mert az idei év harmadik negyedében egy minden felhasználó számára elérhető béta kiadására fog sor kerülni”, írta a Microsoft hivatalos blogjában. A webmestereknek lapjaikban egy rövidke plusz kódsort kell elhelyezniük ahhoz, hogy oldalaikat a böngésző legújabb verziója is a korábbiakban megszokott – az időközben megalkotott kvázi-szabványoktól több ponton is eltérő – módon jelenítse meg.

Amennyiben ezt nem teszik meg, úgy elképzelhető, hogy oldalaikat látogatóik és felhasználóik torzítva látják majd, mert azok alapértelmezésben – a szóban forgó kódsor nélkül – a szabványoknak jobban megfelelő módon kerülnek értelmezésre és megjelenítésre. Alternatív megoldásként a korábbi működést a webszerver átkonfigurálásával is ki lehet váltani, amelyet a Microsoft elsősorban azokban az esetekben ajánl, ahol maguk a weblapok ill. az azokat generáló alkalmazások módosítása nem megoldható. “

Fordítom, jó? “Az eddigi böngészőink alapvetően szar koncepció alapján készültek. Most végre rájöttünk, hogy ezt így nem szabad, és elkezdtük végre követni a szabványokat. Sajnos ehhez is bénák vagyunk, ezért jó lenne, ha az egész világ mindent átállítana az idióta, fos böngészőnk kedvéért; – szervereket, tudásanyagot, honlapok kódjait. Szeretettel: Microsoft”

Ennyi hülyét egy rakáson azért ritkán látni, főleg olyat, amelyik ezt közleményben le meri írni…

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?