Kétkerék, duplacsavar

Ahhoz képest, hogy egy hete még azon háborogtak a neten a biciklisek, hogy az új kreszben mégsem engedik meg majd nekik, hogy forgalommal szemben hajtsanak be az egyirányú utcába, most mégis kijött a kerékpárral-mindent-szabad:

A KRESZ módosítása a biciklis közlekedésben bevezet négy sebességhatárt, meghatározza a “nyitott kerékpársáv” fogalmát, lehetővé teszi például, hogy a kerékpárok egyirányú utcába is behajtsanak a forgalommal szemben, vagy előre menjenek a piros lámpánál. A változások eredményeként mentesülnek a jobbra tartási kötelezettség alól is, vagyis akár az út közepén is mehetnek majd. (index.hu)

Lesz itt annyi halott biciklista nemsokára, mint égen a csillag…

Én se vagyok az autók kimondott híve, de érdekelne, hogy vajon mikor fogja már fel a sok agyatlan, hogy a kerékpár nem egy Budapest volumenű nagyvárosba való. Jó (és érdekes) lenne, ha úgy lenne; – de nem úgy van. Budapesten, és a  hasonló nagyvárosokban a kerékpáros egy zavaró tényező a közlekedésben, főleg, mert nem odafigyel és meghúzza magát, hanem hangosan ugatva jogokat követel, előjogokat követel (most épp meg is kapja azokat), miközben, ahogy tanult kollegám élesen rávilágított mai emailjében, útdíjat, súlyadót, ilyesmit nem fizet, nem is akar fizetni, mert az meg hogy nézne ki.

A biciklisekkel még az a baj, hogy a néhány fővárosi hangadón kívül (akiket szerintem a feltűnési viszketegség motivál, hiszen attól érzik valakinek és hasznos társadalomtagnak magukat, ha önjelölten képviselik a többit) még csak nem is hallottak arról, hogy nem ám csak úgy feltesszük a picsánkat a nyeregbe oszt hajrá, hanem vannak rendszabályok is a közlekedésben.

Itt vidéken minden második kerékpáros részeg, nincs lámpája és mellénye, valamint ott megy a biciklijével, ahol épp neki eszébe jut. Itt nincs nagy forgalom, de egyetlen ilyen idióta is képes az üres úton vészhelyzetet előteremteni (és persze utána háborogni, ahogy illik).

Magyarán a szokás abszurdisztáni helyzet áll elő a kreszben is. Ami életveszélyes volt eddig biciklisre, és tiltották, azt most majd mind lehet. Nehéz lesz ezt az újabb égbekiáltó faszságot megszokni. Sok parasztáldozat lesz az ára…

biv1

(kép: puruttya.hu)

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?