Tajparasztok

Horváth Tibor sajnálatos halála kapcsán az még az érdekes, hogy nem talál az ember olyan oldalt, hírportált vagy blogbejegyzést, ahol a hozzászólások között, sokszor már az elején meg nem jelenik az igazi magyar tajparaszt, akinek feltétlenül muszáj megjegyeznie, hogy a hegymászó jogosan lelte halálát a hegyen, merthogy eleve minek megy oda.

A legtöbb ilyen tajparaszt természetesen (és álságosan) a részvétnyilvánítással kezdi, majd a “de” -vel folytatja, ahol is következik a számára lényeges rész: a fröcsögés meg az észosztás. Az észosztás lényege, hogy számára természetes folyománya a hegymászásnak a mászó halála, aki eleve egy hülye gyökér, mert nem gondol a családjára és a barátaira, akiknek most majd mekkora szenvedést fog okozni az űr, amit betöltetlenül maga mögött hagyott.

Ilyenkor bennem mindig megmoccan a halovány reménykedés, hogy az efféle tajparaszt kap majd egy olyan maflást az élettől, ami majd ráébreszti, hogy miket is beszélt előzőleg. Teszem azt mondjuk a gyerekét elcsapja a pesti autós; és akkor rájön, hogy annak az élete sem fenékig tejfel, aki azt hiszi, hogy nagyváros, meg a panelfalak, meg a nyájtársak izzadt tömege majd megvédi mindentől. Talán akkor majd felfogja, hogy van, akinek a kapacitását és észbeli képességeit, vágyait nem tölti ki a mindennapi taposómalomnak történő megfelelési kényszer. Hogy van, aki kétszáz méter mély barlangban szeret ücsörögni egy kicsit ember nem látta, színtiszta, átlátszó tavak partján, néma csendben. És van, aki a ValóVilág megrendezett műkeféléseinek izgalma helyett inkább olyan magasra gyalogol fel, ahol másnak már a levegővétel is nehezére esik. Vagy síel, hülye helyeken. Vagy felkeresi a pólusokat. Vagy kiugrik nagyon magasról, és egy nagydarab textilre bízza az életét.

Lehet, hogy a tajparaszt irigy minderre, és emiatt frusztrált, és persze ha neki nem, akkor másnak se legyen ilyen. Ha meg mégis, akkor az meg egy burzsujgeci, amelyik megérdemli a halált, mert minek néz vele farkasszemet?

Nyugodj békében, Horváth Tibor! Én tudom magamról, hogy valószínűleg képtelen lennék olyan kitartást tanúsítani, amilyet egy magashegyi mászó kiráz a kisujjából. Éppen ezért csodállak érte, ahogy azért is, hogy ott léptél ki ebből a világból, ahol jól érezted magad: magasan, a felhők közelében. Jó utat!

“Sej, haj, nem bánom én, ha a síromon nem lesz kereszt. 

Aki nem látta még a csend világát, az úgysem érti ezt.”

(Barlangász himnusz) 

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?