Kéktúra, Day 2

2013. 09. 02., hétfő

Éljen, iskola! Reggel az első gondolatom a gyermek volt, aki ma az enyémhez hasonló súlyú zsákkal indult el befelé (nem is értem, minek vitetik haza velünk a könyveket, ha rögtön az első nap úgyis vissza kell a gyerekeknek cipelniük az összeset).

Kissé későn, nyolc körül indultam, mert a ruhák nem száradtak le rendesen, újra kellett raknom a tüzet. Kávéztam, reggeliztem, beszélgettem a tanár úr szemben lakó, reggel átnéző édesanyjával (kedves hölgy volt, szidtuk lelkesen a kormányt, a cigányokat, és sajnálkoztunk kelet-Magyarország elnéptelenedése felett). Megszárogattam a törölközőt, felsepertem, rendet raktam, és hoztam be fát a ládába az elhasznált helyett. Pótoltam a kenyérkészletet a pár lépésre lévő boltból, aztán elbúcsúztam szállásadóimtól, és elindultam az utcán. Az utca végén balra tértem az új kerékpárútra, ami kivezetett a Fehér Szikla Vadászházhoz, és a képekről már jól ismert MK45 típusú kiállított mozdonyhoz.

A mozdonyt zoomolgatva, és a képminőséggel kísérletezve sikeresen elállítottam valamit a fényképezőgépen; de erről majd később.

Megszemlélve a megszemlélendőket, nekilendültem a dózerúton, és egészen a villanypásztorig, valamint a csodálkozva feltápászkodó szarvasmarhákig jutottam. Itt gyanús lett, hogy esetleg nem ez az az út, amin a Kék megy, és amire az van írva a térkép szerint, hogy “tervezett kerékpárút”. És tényleg! Jobban megszemléltük a térképet észrevettem (a kerítés túloldalán ácsorgó marhák, valamint az irányomban egyre élénkebb érdeklődést mutató bika is), hogy le kell térnem jobbra, a nem annyira széles ösvényre, amit az előbb láttam (ez lenne a leendő kerékpárút…?). Mindegy no, mondok, és szaladni kezdtem rajta lefelé. A leírás szerint ez a régi vasút töltésének a helye, ami átvisz a kies Nyíri-patak vize felett (víz itt se túl sok volt, elképesztő ez a szárazság). A hidat már ismertem képekről, így egyből meg is lett, és valóban olyan gyomos-romos, mint a képeken: sportszerű nehezítésképp most még egy fa is keresztüldőlt rajta, hogy mászni is lehessen… 🙂

A Nyíri-patak völgyét a TUHU térkép “nehezen járható”-nak jelzi; én ezt kiegészíteném a “nagy zsákkal járhatatlan” jelzővel. Egy idő után meguntam a négykézláb átbújásokat, ágtépéseket, és az isolirom élete védelmében átcsapkodtam magam az úttal párhuzamosan futó szántóföldre, azon mentem le a keresztező betonútig. Kis zsákkal, télen nyilván nem annyira problémás ez az út, 83 literes megpakolttal viszont nagyon rossz volt haladni rajta.

Itt állapítottam meg azt is, hogy az eddig megtett út hivatalos jelszava az összes szóhasználati előfordulást figyelembe véve a “baszki!” lett.

A betonúton átkelve az előző tendencia jelentősen csökkent. Itt is akadt csalán, meg tüske, meg behajló ágak, de sokkal lendületesebben lehetett menni, mint előzőleg; ráadásul néhol otthagyott PET palackok tanúskodtak arról, hogy itt rendszeresen járnak a közmunkások. Egy farakás mellett vidám egyetemisták hagytak múlandó emléket maguk után: a farakásból kiszedett ölfákkal az “ELTE TTK CSÜTTEK” feliratot rakták az útra. Próbáltam lefotózni egyben, de nem ment (lásd alant).

Ma rájöttem arra is, hogy a szokásos napi ütemterv (reggel hattól nyolcig menet, ott reggeli; utána menet délig, ott ebéd/pihenő délután kettőig; majd újabb menet este hatig) itt nem válik be. Hagyni kell szabadon áramolni a csit. Magyarán reggel elindulok, amikor tudok; megállok reggelizni, amikor megéhezem; megállok pihenni, ha elfáradtam. Tiszta zen 🙂

A három és fél liter víz sem kell, csak a nap vége felé, jöttem rá. A térképen nagyjából látszik előre, hogy mennyi falu lesz és milyen sűrűn; még ha némelyikben a közkutakat el is zárják, a falvakban akkor is szinte biztosan lehet vizet szerezni, ellentétben a teljesen bizonytalan forrásokkal. Tehát napközben már csak az egyik egyliteres kulacsot és a poharamat használtam, a többi kulacsot üresen cipeltem magammal. Ha erdőben készülök éjszakázni, a teljes vízkészletet csak akkor töltöm fel.

Bózsva előtt, a Nagy Csalános Dzsindzsaút végén egy temető áll (talán a Kisbózsvai?), éppen ravatalozót építenek bele; de az is lehet, hogy fedett szelektív hulladékgyűjtő hely lesz, nem derült még ki.

Bózsván a szikla mellett kihelyezett turisztikai jóléti berendezési tárgyon (lásd: pad+asztal) pihentem egy jót, meg fotóztam párat. Nem szokásom a fotókat azonnal visszanézni, inkább lövök mindenből kettőt. Talán ezért sem vettem észre rögtön, hogy valamit nagyon elnyomtam reggel a gépen, mert innentől kezdve a nap végéig, amikor is észleltem a problémát, szinte minden kép használhatatlanul rossz lett, csak párat tudtam megmenteni.

Tényleg, ha valaki venni akar mostanában csónakázó tavat, hogy legyen otthon olyan is, akkor itt Bózsván van eladó… Ez a falu is elég szegénynek tűnt, bár itt láttam még dolgozni induló (legalábbis traktorral nekieredő) embereket).

Továbbindulván kevésbé látványos, de viszonylag könnyű terep jött, és sorban a falvak: Kishuta, Nagyhuta, Vágáshuta. Nagyhuta tetszett a legjobban, nagyon aranyos kis pihenőt alakítottak ki a Kék és a Kék Kocka kereszteződésénél. A Margit-kút üzemelt, tudtam vizet venni. Vágáshután az árokparton csiperkéket láttam: a taplókon kívül az első gombák az út során. Hiába no, a szárazság… A Cseréptói-forrás után, férfiasan bevallom, elkövettem egy kis csalást: a Kék helyett a Piroson mentem, levágva így a nagy kanyar egy részét, amelyik kimegy egészen Sátoraljaújhely felé. Olyan hat kilométert csaltam le a hivatalos útból, de mivel nem pecsételgetek, nem nagyon izgattam fel magam ezen, talán az utókor is megbocsájtja majd. Ez a csalás viszont jelentősen csökkentette a túratervben való elmaradásomat, így innen nagyon belehúztam, hogy ha már csaltam, legyen meg az értelme. A Cirkáló-tanya híres ugatós kutyája mellett úgy elrohantam, hogy nem volt ideje megugatni se (nem is láttam kutyát). Makkoshotykán keresztülvágtam (itt kezdett el megint fájni a bal lábam, pedig azt hittem, már kiheverte a Nagy-Milic okozta sokkot). A falu előtt megint elkelt a GPS, mert nem voltak egyértelműek a jelzések; aztán már ki sem kapcsoltam, minden bizonytalanabb résznél megnéztem inkább, mert nem akartam a tájékozódással tökölni. A Cifra-kútnál pihentem egy félórácskát, és feltöltöttem a kulacsokat, mert úgy néztem, ez az utolsó lehetőségem, ha az Eszkála-kút esetleg kiszáradt (vagy ha nem jutok el odáig ma).

Estére értem az Eszkála-erdészházhoz. Az első fotók után vissza akartam keresni a mai képeket, és ekkor láttam döbbenten, hogy nem igazán élvezhetőek. Nem tudom, mit nyomtam el ezen az új gépen, de nem is jöttem rá, csak a gyári beállítások visszaállítása volt hatásos. Mondjuk nagyon sok fotót amúgy sem csináltam, de azért volt pár szép kép menet közben… :/

Az Eszkálánál már nagyon fájt az az ominózus bal kisujj, ha kellett volna, akkor sem tudok tovább menni; bár nem is akartam, ide tervezetem a mai alvást. Kicsit rendezettebb környezetre számítottam, de jókora gaz, sok csalán, és kidőlt padok és asztalok fogadtak (a háromból kettő van elfeküdve, egy még úgy-ahogy áll). Lepihentem, levest főztem, elkészítettem az esti fekhelyemet (csak a ponyvát feszítettem ki a ház tornácán, mert egyenes sátorhelyet nem igazán találtam). Megtisztálkodtam egy kissé amúgy macska módra, nedves törlőkendővel; mert lássuk be, ma már jó ütemben haladtam, és izzadtam is annyit, mint a svéd szaunaválogatott. Összességében nagyon meg voltam elégedve magammal, jó sokat behoztam a lemaradásból, bár aggasztott a lábam, hogy miért nem múlik a fájdalom.

Itt nem volt térerő sehol semmi, de erre számítottam is. Még otthon nézegettem a Telenor lefedettségi térképét, hát nem az igazi ezen a környéken. 🙂 A család ismét hiányzott egy kissé, kezdek rájönni, hogy a magányos, macsó keménység általában estig tart, amikor már nincs sok tennivaló, és ilyenkor szoktuk ugye megbeszélni a napi dolgokat, elmesélni, kivel mi történt; – na ez hiányzik igazán. Persze az ember ilyenkor Dallos Sándorra és Munkácsyra gondol, megkérgesíti a szívét, és lefekszik aludni. 🙂 Így elfekvén a lábam se fájt, bíztam benne, hogy holnapra elmúlik.

DSCF8174

A Fehér Szikla előtt

DSCF8177

A Nyíri-patak hídjánál

DSCF8178

Az egyetemisták felirata

DSCF8181

Temető (Kisbózsvánál)

DSCF8183

Eladó az egész világ: a bózsvai csónakázótó

DSCF8184

A bózsvai szikla, Csehország bejárata

DSCF8187

Régi pincék az út mellett

DSCF8188

Bejutni nehezebb, mint a környékbeli várakba

DSCF8189

Egyre több ilyet láttam

DSCF8190

Zempléni látkép

DSCF8191

Egyszerűen gyönyörű

DSCF8193

Nem lehet betelni vele

DSCF8198

Levesfőzés az Eszkála mellett

DSCF8200

Száradó ruhák

DSCF8201

Ez egy szép nagy, de meglehetősen elhanyagolt erdészház

DSCF8202

A tornác

DSCF8203

Kidőlt padok és asztalok

DSCF8206

Pecsét. Kettő is volt

DSCF8209

Itt akartam volna sátorozni, de nem volt jó a talaj

DSCF8210

Régen nyithatták ki…

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?