Kéktúra, Day 3

2013. 09. 03., kedd

Az éjszaka ismét jól eltelt. Volt némi szélzúgás, ponyvazörgés, de nem volt zavaró, nagyon jól aludtam. Szúnyog szinte semmi. Viszont amikor talpra kecmeregtem, azonnal éreztem, hogy a bal lábam kisujja továbbra sem kerek, eléggé fáj, szinte semmit nem javult a helyzet az éjjel. Mi lehet ez?

Úgy terveztem a mai napot, hogy elmegyek az István-kúti erdészházig, ott megreggelizem, aztán meglátjuk, hogyan tovább. Gondoltam, 9 körül odaérek (jól saccoltam, 8:40 lett belőle). A lábam hihetetlenül fájt gyaloglás közben, többször is meg kellett állnom, igazgattam a zoknit, hátha az a baj, próbálkoztam a bakanccsal: szorosabbra fűztem, vagy lazítottam az elején, de sehogy sem lett jobb. Sántikálva érkeztem meg a gyönyörű nyírfaerdőben álló kis faházhoz, ott lerogytam a padra, bakancs le, zokni le, irány a tó, lábáztatás.

A tavat belepte a békalencse, de elhitettem magammal, hogy a békalencse hasznos állat és lábat ért traumákra kifejezetten javallott, kérdezze meg kezelőorvosa gyógyszerészét.

Amikor kissé lehűlt a lábam, a délelőtti verőfényben szakadni kezdett az eső. Visszamenekültem a tornácra, és megreggeliztem. Aztán ráébredtem, hogy a nedves, gondosan nyírt gyepen nagyon kellemes mászkálni, így mezítláb caplattam el a ház mögötti forrásig. Magammal vittem az összehajtható víztartályt, némi ügyeskedéssel – kulaccsal mertem bele a vizet – félig megtöltöttem, és visszatérvén a házhoz ismét heves lábáztatásba kezdtem.

Már sejtettem, hogy valami trauma érte azt az ujjat (kérdeztem is tőle: “akarsz róla beszélni?”), és hogy a hideg víz nagyon kellemesen hat rá. Valóban, ahogy szinte elfagyott a lábam, már alig éreztem a fájdalmat 🙂

Egy órácskát töltöttem itt, ebben a nagyon szép környezetben. Elolvastam a tájékoztató táblát, töltöttem a telefont, aztán tologattam a napon a napelemes töltőt, mindig a legoptimálisabb helyzet felé, hadd töltődjön ő is kicsinyég. Gondolkodni kezdtem, hogyan és meddig tovább, majd úgy döntöttem, itt nem maradhatok, így hát bevettem egy Diclofenac Duo-t, összeszedtem magam, és sántítani kezdtem a Kéken a Pengő-kő felé.

Ez egy kellemes, enyhén emelkedő út volt. Az emelkedőnek most nagyon örültem, mert ott ugye nem a lábujjakra terhel az ember, egész jól lehetett haladni. Nem úgy, mint tegnap, de azért kellemesen elsétálgattam a verőfényes, néha csepergős időben. Tűlevelűek és bükkök váltakoztak (gomba egy szál se). Néhol összetört, pala-szerű álkarrmező szegélyezte az utat. A fájdalomcsillapító is hatni kezdett, s mire a Pengő-kő mellé értem, és lepihentem, már egész vidám voltam: éreztem ugyan a lábamat, de nem volt annyira durva a fájdalom, hogy ne lehessen elviselni.

Pihentem itt is egy kicsit, aztán mentem tovább. A túraterv szerint ma Regécen, a vár alatti esőházban kellene aludnom, és a térkép szerint még rengeteg időm volt addig, hogy azt elérjem. Ha nem is kacagva, de elég kellemesen besétáltam Regécre (előtte még megpihentem a Kemencéskőnél, nagyon szép környék); valami Füzér-szerű falut vártam, hiszen itt is van vár, de csalódnom kellett. Regéc is kihalt volt, eladó vagy lakatlan házakkal. A falu túlsó végén volt a boltkocsma: egyetlen hosszú ház, két ajtó, de ha bemész, középen egy közös pult van. Az egyik oldal kocsma, a másik oldal a bolt. Ilyen még nem volt a praxisomban, de az asszony azt mondta, hogy elég gyakori jelenség, ő már sok ilyet látott. (Szerintem többet járhat kocsmába, mint én 🙂 )

A kocsmároseladó fiatalembertől vettem kenyeret és sört, ez volt ma az ebéd (mármint a sör). Elbeszélgettünk a szokásos témákról (orbántakaroggy, ezekacigányok, elnéptelenedés), majd elköszöntem és nekivágtam a hegynek.

Az út egy villanypásztor mellett vitt el, és lassan kapaszkodott felfelé a sóderos, autók számára kiépített, várba vivő út felé. Egy helyen érdekes táblát találtam: a felirat arra figyelmeztetett, hogy körültekintően haladjak keresztül, mert a területen időnként ridegen tartott – azaz nagyon morózus – gulya tartózkodik, amely értelemszerűen bikát is tartalmaz, a bika pedig esetleg ideges lehet, és olyankor ártalmas a turista egészségére. Kolompot, kutyát semerre sem hallottam szerencsére, és reméltem, hogy a gulya ritkán jár fel a várba legelészni, de azért ügyeltem. 🙂

Hamarosan elhaladtam a várba bevezető bekötőút mellett, majd elértem a Kék és a Piros találkozásánál álló, elég jó állapotban lévő esőházat. Gondolkodtam, hogy itt megálljak-e akkor, de elég korán volt még (fél öt körül), és hirtelen ismét lett térerő, így elintéztem pár telefont, és megkérdeztem a mogyoróskai Napkelte Vendégházat, akarnak-e ma engem fogadni. És akartak! Mogyoróska nagyon közel volt már, egy kényelmes, egyre erősödő lábfájós félórás sétával be is értem. Megtaláltam a házat, ittam egy kólát, majd elhelyeztem a testemet a számomra kijelölt épületben (töküres volt, az enyém volt az egész), és nekiálltam a szokásos dolgoknak: vacsora, mosás, lábápolás, napló, pihenés.

A szállás egyszerű, elég jól felszerelt, igazi szocreál turistamenedék. Van víz, villany, zuhanyzó, konyha, nagy közös étkező. Valamiért az összes dugó hiányzott a házból, így az összecsukhatóban tudtam mosni, de így is megfelelt. 1500 forintokat fizettem érte, meglepően olcsón megúsztam. Bár fűtés nem volt még, kiteregettem a vizes dolgokat a radiátorokra: kíváncsi voltam, így is megszáradnak-e. Kimentem még beszélgetni a tulajdonos nénivel és a betérő helybéliekkel (már le se merem írni a témáinkat), aztán nyolc körül nyugovóra tértem.

DSCF8212

Útban az erdészház felé: Mlaka-rét

DSCF8214

Az István-kút (Nyírjes). Erdészház baloldalt

DSCF8217

Van egy kis tó a fák alatt. Ha beleteszem, lehűti a lábamat.

DSCF8218

Az erdészház. Van feljebb is egy, a vadászház, de az kőből. Ez szebb.

DSCF8220

Stílusos ablakrács

DSCF8221

Három generációs Kék jelzés

DSCF8223

Az álkarr

DSCF8224

Érdekes látvány volt

DSCF8225

Te voltál az, Mózes…? 🙂

DSCF8228

A Kemencekő felé ereszkedő út

DSCF8230

Sziklák. Sziklák mindenhol…

DSCF8234

Megkopott, öreg Kék

DSCF8236

A Kemencekő

DSCF8237

A Kék mentén hever

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?