Kéktúra, Day 4

2013. 09. 04., szerda

A ruhák természetesen nem száradtak meg… Kihúztam gyorsan a szélbe egy jókora paracordból szárítókötelet, és kiteregettem a szennyest. Így viszont kilencig várnom kellett. Ittam egy kávét, reggeliztem, beszélgettem a nénivel és a betérőkkel (devizahitelek, aljasbankok).

Egyszerű, jóindulatú emberek jöttek be. Megszemléltem a házzal szemben a játszóteret, és rajta a kőből épített vármakettet. Egy arra járó srác mondta, hogy nem valami füstölő romjai, hanem kifejezetten a gyerekeknek épített játék, a vár makettje. Igaz, ő jó lokálpatrióta módjára nem “regéci”, hanem “mogyoróskai” várnak nevezte 🙂

Megszámoltam a nálam lévő készpénzt: 3000 forintom maradt. Bíztam benne, hogy ha nem találok sátorhelyet, akkor Gibárton elég lesz szállásra, mert automatát – ezt már tudtam – legközelebb Encsen találok. A néni ajánlgatta a mobilpostát, hogy náluk is lehet pénzt szerezni, de azt is mondta, hogy csak délben jön, én meg azt nem akartam megvárni. Gondoltam, ha Gibárt drága lesz, akkor visszamegyek a földekre, és az első alkalmas helyen felverem a sátramat.

A láb, az a drága láb… Miután megszáradtak a ruhák, és elköszöntem, ismét csak egy fájdalomcsillapítóval a szervezetemben tudtam útnak eredni. Amikor hatni kezdett, egészen jól lehetett haladni, bár sokkal érzékenyebb volt, mint tegnap.

Aztán beértem az Arka völgyébe, és a látvány kissé feledtette a fájdalmat. A patakvölgy csodálatos, lenyűgöző. Birkák taposta ösvényeken, majd sziklás-agyagos helyeken vezetett az út; leszakadt fák, kövek, kanyargó patak (sajnos ebben is alig volt most víz), zöld lombsátor… Arka falujáig le voltam kenyerezve ismét. Aztán beértem a betonra, és azt másnapig, Encsig, nem is nagyon hagytam el, csak néhány kilométernyi – szintén betonkemény – traktorút kedvéért.

Arka kicsit Vérteskozmára emlékeztetett, ugyanolyan tiszta és szép, valamint halott üdülőfalunak tűnik. Embert nem nagyon láttam, de még kocsit se. A kutakról elvitték a karokat, de nem nagyon aggódtam emiatt, mert még félig tele volt a kulacs, és tudtam, hogy Boldogkőváralja nagyon közel van, és hogy az lakott település. Nem is pihentem túl sokat Arkán, elindultam a betonon tovább.

Félúton egy rémületében jéggé dermedt őzzel találkoztam, aki a pataknál ivott, amikor feltűntem. Még akkor sem ment el, amikor barátságosan megérdeklődtem, hogy szolgál a kedves egészsége (“Na mi van pörkölt…?”), csak állt, állt, olyan mozdulatlanul, hogy gyanakodni kezdtem, talán valami kitömött díszlet. Végül én untam meg hamarabb a dolgot, és otthagytam.

Boldog vagyok, hogy kőváralján lehetek, üzentem a facebookon egy ismerősnek, amikor ismét lett térerő. A falu előtt jókora kőfejtők magasodtak, nagyon szép volt. Kissé lekötött a folyamatos beton talpgyilkos és lábujjkeserítő mivolta, így besántikáltam a központba, ott töltöttem vizet, és leültem egy padra, szemben a várral. Egy idő múlva egyre több nyugdíjas korú hölgy kezdett gyülekezni körülöttem, majd megjelentek a hazafelé tartó, az új négyórás iskolai rendeletre szemmel láthatóan fittyet hányó gyerekseregek. A gyerekek hazamentek, a nyugdíjasklub nyíltszíni gyűlésére pedig hirtelen éktelen tehénbőgéssel érkező teherautó adott magyarázatot: friss, termelői tej érkezett. Az addig békésen sóhajtozó és pletykálkodó éltes hölgyek hirtelen mind elsők akartak lenni a sorban, némi veszekedés is kitört. Továbbindultam.

Kellemes kis emelkedő beton következett, amit felváltott a keresztúton való átkelés után a kőkemény traktorút. Ez vezetett be Hernádcécére, amiből nem sokat láttam, mert lerogytam a falu sarkán a buszmegálló árnyékos padjára, bakancslevételi lábpihentetés céljából. A kisujjam dezertálni készült. Érkezett egy gyerekekkel teli busz, de nem szállt le senki, én is csak intettem a sofőrnek, hogy menjen, menjen (“távozz, Sátán!”), és pihentem tovább. Telefonáltam Gibártra, hogy érdemes-e elküzdeni magam odáig. 2500 forintot mondtak a szállásra (ennyim még volt ugye), mondtam, hogy nem vagyok messze, de nagyon fáj a lábam, lassan haladok. Sebaj, mondta a hölgy, éppen egy büfében áll a pult mögött, és sokáig nyitva lesznek, jöjjek csak.

És mentem! Lankás, enyhe emelkedők és lejtők következtek, árnyék nem sok, szinte semmi. Útközben akadt pár szilvafa, végre ettem gyümölcsöt. Volt kerítés, vízmű, lecsapó héja és a távolban egy piros traktor, fehér vitorla helyett. Délután értem el a gibárti kanyargást és a képeken már látott leszakadt partszakaszt; itt egyébként hangulatos kis turistapihenőt alakítottak ki, szemben pedig szépen karbantartott épületek vannak. Úgy véltem, ez már majdnem a Cserehát, a legendás szegénység kapcsán azt állapítottam meg, hogy percenként száguld el újgazdag terepjáró és audi, tehát valami nem stimmel. (Másnap persze láttam már, hogy a szegénység nagyjából Encs városával kezdődik.) Pihentem itt is egyet a parton a padoknál, aztán bebotorkáltam a maradék 800 méteren a Híd Panzióba.

A helyiek itt is nagyon barátságosak voltak, főleg, amikor a maradék ötszáz forintommal kapcsolatban kijelentettem, hogy akkor én ezt most eliszom. Egy sör mellett elbeszélgettünk a hölggyel és a helyiekkel: kéktúrásokról, encsiekről, gibártiakról, lovakról. Jó hangulatban telt az este, de elég fáradt voltam, így hamar elmentem fürdeni/mosni/enni/naplózni/aludni. Tudtam, hogy másnap sok beton vár, és jönnek az előre jelzett cigánylakta falvak is. Őszintén szólva nem sok kedvem volt hozzá, de hát ha egyszer erre visz az út…

DSCF8239

Hajnali teregetés Mogyoróskán

DSCF8240

A regéci (mogyoróskai) vármakett a játszótéren

DSCF8241

Bónyi-kút

DSCF8243

Arra van az Arka-patak

DSCF8245

Kifacsarodott

DSCF8247

Egykori erdészház maradéka a patakvölgyben

DSCF8248

Arka

DSCF8250

Itt volt némi víz, de nem sok

DSCF8252

A dermedt pörköltalapanyag…khm, őz.

DSCF8254

Boldogkő vára

DSCF8255

Közelebb zoomoltam

DSCF8257

Ez a vár, akármerre mentem, mindenhonnan látszott

DSCF8261

Nem mondanám, hogy csúnya látvány…

DSCF8262

Gibárti naplemente a panzióból, az ágyról nézve

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?