Kirakott az asszony…

…tegnap délután kettőkor Gánton, hogy onnan kedvemre hazagyalogolhassak. Eredetileg a Kisgyónig terveztem a menetet, de Mecséren rájöttem, hogy a Mecsér-Kisgyón szakaszon már háromszor is voltam, és nem annyira érdekel, mint az idáig tartó Kék , Piros L és Piros jelzésű utak, ahol viszont még sosem jártam.

Nekiindultam hát Gántról, fel a barlang felé vezető úton a szikrázó napsütésben. Útközben eleinte nem sok embert láttam, először a Hajdúvári vadászháznál találkoztam két futóval; majd ahogy közeledtem Csókakőhöz, egyre több közönséges hétvégi- és valódi bakancsos turista bukkant fel. A Géza-pihenő közelében, amikor leértem a betonra, egy egész csapatnyi mélyen hívő fiatal gyalogolt mellettem; egy kedves fiatal nőegyed puhatolózott nálam, hogy szerintem is Isten teremtette mindezt a szépséget, avagy a véletlen műve lenne…? Diplomatikusan annyit mondtam csak, hogy egyértelmű a dolog, egyre kevésbé hiszek a darvinizmusban; azt mégsem árulhattam el neki, hogy én teremtettem itt mindent, mert még megfogtak és megfeszítettek volna… (Megint.) 🙂

A Vár-völgybe érve a Kékről a Piros L jelzés kellett nekem, ami a kényelmes ereszkedőt megtörvén hirtelen felkanyarodik jobb felé a hegyre, és direktben meg is mássza azt. A tervem az volt, hogy a hegytetőre érve összerogyok, és ott fogok sátorozni, hogy másnap teljes pompájában gyalogolhassam végig a kanyargós, itt-ott csúszásveszélyes, viszont remek kilátópontokkal rendelkező hegyi ösvényecskét. Azonban ahogy felértem, egy csomó fiatal sütögette a tervezett táborhelyen a szalonnáját: nem akartam zavarni, gondoltam lesz még hasonló hely, gyepes-sziklás, kilátós, majd alszom ott; különben is még csak fél hat, van még időm világosban táborhelyet keresgélni.

Sötétben, lámpával értem el a Csóka-hegyi siklóernyős starthelyet, ami várakozásommal ellentétben marhára nem rendelkezett vízszintes felülettel: valóban csak egy fain kis kifutóból állt. Útközben egy fia alkalmas sátorhelyet sem láttam. Az út fel-le kanyargott, szűken, kidőlt fákon át és néhol sűrűben. Nagyon szeretem az ilyet, csak nem sötétben és holtfáradtan…

Az éjszakai látkép cserébe lenyűgöző volt: Mór, Bodajk, Csurgó, sőt, Székesfehérvár fényei is látszottak: távolabb Balinka is felsejlett. A látvány kárpótolt azért, hogy nem volt vízszintes hely…

Bevetettem magam a hegyoldalba, valami kényelmesebb és síkabb helyet keresve; végül pár kiszáradt bodza alatt vertem fel a sátrat. Az éjszaka azzal telt, hogy minden fordulás után felmásztam a sátor végéből a sátor hosszába: ugyanis a lábam felé lejtett az egész, mindig lecsúsztam. De azért remekül aludtam, volt sok lehulló levél (jött egy szélroham, száraz levelek le – suttttty -, majd szépen végigcsúsztak a sátor oldalán: srssssrrsss. Nagyjából egész éjjel ez ment, és mivel szerencsére full felhőtlen volt az ég, a hold és csillagok izgalmas mozivásznat varázsoltak a fejem fölé a sátorponyvára. Nem csak hallgathattam, de akár nézhettem is az őszi előadást…

Reggel hatkor kikászálódtam a sátorból, összecsomagoltam, és visszamentem a starthelyre, mondván, hogy most aztán lefotózom a nagygéppel az este látott hihetetlen látképet. A hihetetlen látképet azonban félelmetes köd borította: az egész Móri-medence eltűnt, semmi nem látszott belőle. Így hát eltettem a gépet, és nekiindultam az ösvényemnek.

Hamar kiderült, hogy mindössze tíz percet kellett volna ráhúznom tegnap este, és jobbnál jobb füves mezőkön legeltethetett volna a Jóisten, sima, vízszintes sátorhelyekkel, tűzrakókkal… Hiába no, a helyismeret sokat számít: legközelebb már tudni fogom, hol kell megállni.

Fél kilencre már Móron voltam, az áruházban vettem vizet, kólát és egy szelet csokit reggelire. Ekkor döbbentem rá, hogy tegnap dél óta egy fia kaja nem sok, annyit se vettem magamhoz: igazából annyira lekötött a táborhelykeresés, hogy elfelejtettem vacsorázni. Sebaj, szerencsére van mit lebontanom…

Móron át egészen a vadaskert kerítéséig óriási volt a köd és a kicsapódás: egy alkalommal az eső is rákezdett. Fel kellett vennem a polárt, mert a levegő is rendesen lehűlt: aztán az egykori tankállások magasságában egyszer csak szellő lebbent, köd oszlott és ismét meleg nyári nap virradt rám, ami azért ebben a hónapban fura, de az utóbbi évek tapasztalatai alapján már-már megszokott.

Móron keresztülvezetett a Piros, a rengeteg beton eléggé megzsibongtatta a talpamat. Szerencsére Mór után hamar lemegy a jelzés a földutakra, ezeken már nem volt annyira gáz gyalogolni. Néhány – pár perces – pihenő beiktatásával körbegyalogoltam a vadaskertet, és 12:30-ra leértem Mecsérre. Útközben hihetetlen mennyiségű szarvaslegyet zavartam el magamról: nagyon jól érzik magukat a kis szarháziak ebben a nagy melegben.

Telefonáltam Andreának, aki értem jött, mert a busz, az ki tudja, mikor. Összességében jó volt a túra, ismét kiviláglott, hogy mi lesz az a felszerelésben, amin még további csökkentéseket lehet végrehajtani.

Képanyag:

DSCF8521

Gánti indulás

DSCF8525

…és pár száz méteren belül az első gomba! 🙂

DSCF8526

Alto-reklám a barlang alatti tisztáson

DSCF8529

Itt is alhatunk majd egyszer

DSCF8530

A errefelé nagyon szép a Vértes

DSCF8533

Még több gomba

DSCF8535

A Hajdúvári vadászház

DSCF8536

Szalonnázóhely (a ház be van kerítve egyébként)

DSCF8537

Szakralóca, nyírfából

DSCF8539

Huszárvágott fasor

DSCF8542

Ősz van

DSCF8543

Szemkápráztató színorgiából jöttem elő

DSCF8544

Arrafelé is őszül

DSCF8546

Lomberdei fotöj

DSCF8548

Kilátás a Móri-medencére

DSCF8551

Esti Mór

DSCF8552

Reggeli Mór. Köd.

DSCF8553

Csak a tornyok látszanak ki

DSCF8554

Útelágazáshoz értem

DSCF8555

Megy a Piros vándorútra

DSCF8556

Odabent a vadak. Őzeket riasztottam fel, kétszer is

IMG_0571

Reggeli kelés a ferde sátorhelyen

IMG_0572

Starthely

IMG_0574

Kilátás a starthelyről

IMG_0575

Az egész medencét köd borítja

IMG_0576

Út a 81-eshez

IMG_0581

Felülről kicsiben a világ

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?