Vlagyimir Vlagyimirovics

Minél több videót, dokumentumfilmet látok, minél több beszédét, meglátását olvasom, annál szimpatikusabb Putyin, a politikus, és az ember.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem csinál mást, mint szimpla, hagyományos orosz tekintélyelvű kormányzással rendet rak az országában. Amit a nyugat annyira imád – miszerint a demokráciának és liberalizmusnak nevezi a jogi útvesztőbe csavart bűnözést, a milliónyi kiskaput, a felelősségre nem vonásokat, a bankrendszerek istenné avanzsálását -, azt Putyin ösztönösen, drasztikusan elutasítja. Ahol belefut egy ilyen ügybe – lásd például a szentpétervári gyár majdnem-bezárását, amit személyesen akadályozott meg – ott kőkeményen belemondja a résztvevők szemébe, hogy ki a hibás, ki a bűnős, és hogy mi fog ezután történni. Punktum. A videón a gyár tulajdonosai némán, döbbenten ültek, egy mukkot nem mertek szólni. Nyugati szemmel ez egy aljas diktatúra, egy félelmetes, üldözendő dolog, hiszen egy politikus nyíltan közölte egy maszek tulajdonosi körrel, hogy nem mások, mint bűnözők, akik kilopják a hasznot (sőt, még azon felül is) a gyárból, és mivel már nem látnak több lehetőséget a harácsolásra, inkább csődbe vinnék az egészet. Családok százainak sorsáról van szó, mondta erre Putyin, és azt is elmondta, hogy ez a gyár nem fog bezárni, akár benne maradnak az eredeti tulajdonosok, akár nem.

Nyugaton elképzelhetetlen, hogy ilyesmi ilyen nyíltan megtörténjen: hiszen a magánszektor, a magántulajdon egy bizonyos társadalmi pozíció felett már érinthetetlen; a jogrendszerünk úgy van felépítve, hogy az ilyesféle gyártulajdonosok simán kitették volna az összes pénzt egy offshore számlára, vitték volna a feleségük nevére átírt mindenséget, és röhögnének a markukba, aztán alaptanának a lopott pénzből egy másik pénzcsinálót maguknak. Ez a gyár nyugaton bezárna, és bár mindenki tisztában lenne vele, hogy mi történt, hogy voltaképpen utolsó, rohadt tolvajbandáról beszélünk, akik simán kiszipolyoztak és tönkretettek pár száz családot, akkor sem történne semmi, ami megakadályozhatná ezt az egészet.

Putyin nem így működik.

Diktátor? Igen, az. De az oroszoknak – és megkockáztatom, az emberiségnek ugyanúgy – ilyen emberek kellenek. Az oroszoknak cár kell. A világnak is egy jó cár kellene talán; mert az emberek nagyobbik hányada csordaszellembe tömörülő birka, akiknek igenis meg kell mondani, hogy mit kell csinálniuk, különben megrekednek egy szinten és nem moccannak egyik irányba sem.

Putyint a nyugat éppen ezért rettentően utálja, hiszen nem hajlandó azt a sémát követni, amit a szemünk láttára elfajzó Európa és Amerika kijelölt magának és unióba tömörített áldozatainak. A nyugat számára az a tökéletes politikus, aki a saját népe, országa érdekeit a nyugatot irányító körök gondosan felépített bürokratikus rendszere alá – mélyen alá! – helyezi. A nyugat lassacskán egy gigantikus sóhivatallá változik, amely érdemi cselekvésre képtelen; ahol a milliónyi értelmetlen, jelentéktelen ügyön csámcsognak évekig mindenféle bizottságocskák; – miközben a fontos dolgok elsikkadnak.

Putyin ezzel az életstílussal megy szembe, méghozzá egyre nyíltabban és egyre következetesebben (lásd Conchita-ügy és következményei). Egy riportfilmben (amit nem a saját propagandistái készítettek) őszintén el is mondja: sosem állította magáról, hogy politikus alkat lenne. Putyin sarkos. Putyin megmondta, amikor a Szovjetunió széthullott, de Oroszország még nem állt talpra, hogy az országot szanaszét lopó, gyilkos oligarchák ellen egyetlen módon lehet harcolni: minden egyes megölt rendőrért tíz bűnözőt kell agyonlőni. Működött a dolog? Igen, működött. Oroszország karrierje – ha tetszik, ha nem – azóta is felfelé fut, ismét nagyhatalommá váltak. És ezt Putyin csinálta.

Szóval le a kalappal.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.