Caterpillar B15Q

Szerencsésen találkozott a minap az az érzés, hogy tököm a Samsungba, utálok bujkálni az erdőben a zuhogó esőben, ha telefonálni kell; meg különben is, párásan nem működik rendesen az érintőképernyője, bejövő hívásnál vagy sikerül felvenni a telefont vagy nem; no és akkor jött ez a virtuális találkozó egy kifizetett honlappal, így szemrebbenés nélkül beszereztem az építőipari/extrémsportos telefont, a Caterpillar B15Q-t.

16816_600

A CAT ismert márka, eszközei komoly terepre készülnek. Ez a telefon is mind külsejében, mind belsejében brutálnak mondható: IP67 szabványú védelemmel van ellátva, azaz teljes mértékben ellenáll pornak, le lehet hajítani betonra különböző magasságokból (de mégsem hal meg), és 30 percig is bírja egy pohár vízben anélkül, hogy beázna. Szóval ezzel már bátran lehet kirándulgatni, nem kell félteni annyira, mint a Samsungot.

720x480x7601f20520e6181c51f893adb2494fad.jpg.pagespeed.ic.7nfnt9oZBf

Ami kicsit necces volt, de megkockáztattam: a telefont a Maxpedition M2 Waistpackben szoktam hordani; ennek van egy külön kis zsebe erre a célra szabva. A Samsung simán elfért benne; a CAT meg PONT belefér még, szorulás nélkül (de azért ott van a határán). A gyakorlatban persze majd elválik, hogy mennyire kezelhető így: ha nem, akkor átállok az M5 Waistpackre (danke, Csé bácsi!), abban tutira kényelmesen lehet hordani ezt a kis monstrumot.

A szoftver természetesen Android, a készülékre kihegyezve, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy az előtelepített appok közt ott egy rakás cucc, aminek a segítségével alkatrészeket tudok vásárolni CAT munkagépekhez (vagy akár komplett munkagépeket is). Van még egy érdekesség, a Shark Tracker, amiben GPS jeladóval felszerelt cápákat lehet követni a bolygón, mindegyiknek van neve, fényképe, tartózkodási helye, statisztikája, és mindegyik valamelyik emberevő fajhoz tartozik. 🙂 Tehát a CAT ezek szerint szörfösöknek is beválhat. 😀

További meglepetés volt, hogy ezen a gépen ki lehet lépni a Chrome-ból úgy, hogy az be is záródik, és nem fut a háttérben…

Mobilaréna teszt itt:

http://mobilarena.hu/teszt/caterpillar_b15q_a_sebesseg_illuzioja/specifikacio.html

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.