GerecseVértes

Egy hetesre (pontosabban hat naposra) terveztem, de négy nap alatt sikerült végigmenni a számomra eddig ismeretlen tájakon; mivel a két becsatlakozni szándékozó barátomnak közbejött egy halaszthatatlan ügy, és lemondták a csatlakozást, így én is kiszálltam Oroszlánynál. Az onnan hazavezető utakon már ezerszer jártam, így az a rész már nem motivált annyira. Így is feledhetetlen négy napot sikerült csavarogni az erdőben.

Első nap: Piszke – Királykút (13,8 km)

A busz olyan volt, amilyennek előre sejtettem: kényelmes és nem túl zsúfolt. Hétfőn reggel Mórig és utána Tatabányáig voltak többen, aztán Tatabányától ár szinte üresen mentünk Tokodaltáróig. Ott 20 percem volt a csatlakozásig, amit a kiváló üzleti érzékre valló módon a buszmegállóba telepített frisspékségben vásárolt kakaós csiga elmajszolásával ütöttem agyon.

A csatlakozás percre pontosan jött, és rövid időn belül Lábatlan Piszke nevű részén találtam magam. Itt felszerelkeztem, és a P jelre ráállva nekieredtem az Öreghegyi-dűlő meredeken emelkedő kaptatójának. A nap kezdett tiszta erőből dolgozni, hamar melegem lett. A dűlő szépen rendben tartott kertek között vezet fel Hajdú-hegy felé; innen visszatekintve remek kilátás nyílik a településre és a Dunára.

DSCF0391

Az Öreghegyi-dűlő felső végén

DSCF0393

Visszatekintés Piszkére

 

Hamarosan már az erdőben jártam, és kisvártatva egy emlékhelyre leltem jobb kéz felől, még jóval közelebb a településhez, mint Pusztamaróthoz. Az emlékhelyen egy szép nagy kereszt, valamint a fákra felszögezett festett faképek fogadtak. Gondos kezek a továbbvezető útra is egy fatáblát szerkesztettek, amin Pusztamarót felirat volt olvasható latin betűkkel és székely rovásírással is.

DSCF0395

Emlékhely

DSCF0397

Keresztény szimbólumok buddhista színvilággal

DSCF0399

Sziome, te vagy az…? 🙂

Innen kb. még 6 km volt hátra Pusztamarótig, így szépen, kényelmes ballagtam. Amúgy is az volt a terv, hogy rövid szakaszokat megyek (főként az alvóhelyekhez igazítottam a túrát), nincs rohanás, nincs talpgyalázás, csak szép, komótos séta. A zsákot is ennek megfelelően állítottam össze: igaz ugyan, hogy jó nehéz volt (cca. 23 kiló), viszont tele volt pakolva olyan extrákkal, mint az új sátorlámpa, vagy a tartalék túracipő. Ezen a sétán most nem tudományos szempontok alapján összeválogatott minimálfelszerelés volt, hanem fullkomfort. 🙂

Elértem a Szágodót, elhaladtam a Nagy-Emenkes és a Törökös-bükk között, leküzdöttem a Török-sánc emelkedőjét és beértem Pusztamarótra.

DSCF0401

A Szágodó felé

DSCF0405

Izraeliták mindenütt 🙂

DSCF0406

A Török-sánc emelkedője. Nem látszik a képen, de fain meredek

DSCF0410

Ez lehet a Török-sánc

DSCF0411

Ez meg egy víznyelő az út mentén (kettő van egymás mellett). A térképem nem jelöli

DSCF0413

Rácsatlakoztunk a Kékre

DSCF0414

A Nagy-Gerecse látképe

Pusztamarót nem csupán egy szobor, ahogy eddig hittem, hanem van itt mindenféle komplexum is: temető, fogadó, kút, miegymás. Itt tartottam egy kisebb pihenőt, ebédeltem némi szalonnát és kolbászt, ittam hűs vizeket és körbenéztem. Két idősebb, autóval érkező úron kívül egy fia lelket se láttam magamon kívül.

DSCF0416

A temető Pusztamaróton

DSCF0417

Pecsételőhely

DSCF0418

Uffon a rossebb, majd elviszi a motoros futár…

DSCF0419

Valaki vicces kedvében volt (pusztamaróti fedett pihenő)

DSCF0420

A szobor, amit mindenki fotóz. Én is.

DSCF0424

Pakkocskám.

Pusztamarót után ismét emelkedni kezdett az út, szerencsére rohanni itt sem kellett, hiszen a kiszemelt táborhelyig már csak 5 km volt hátra, és még csak délután egy óra múlt. Gyakran megálltam nézelődni, fotózni. Errefelé elég sok medvehagyma nőtt a jégkár által letarolt fák alatt; találkoztam is mindenféle figyelmeztetéssel a gyűjtés szabályait illetően. Bakonycsernye környékével ellentétben a Gerecse védett terület, így itt nem igazán ildomos gyűjteni csak engedély birtokában. Mindenesetre a medvehagymatenger határán négy parkoló autót is láttam, erdészt vagy természetőrt viszont egyet sem (egészen Királykútig).

DSCF0426

Pozor! 🙂

DSCF0428

Egy maszek emlékhely. Nem derült ki, de valami baleset emlékműve lehet

Elhaladtam a Nagy-Gerecse aljában, és harsány motorosfűrész- és munkagéphangok közepette egy kanyar után hirtelen megjelentem a királykúti réten.

Itt a helyi erdészeti erők éppen egy jégkár sújtotta öreg fával küzdöttek, ami rádőlni készült az alatt elhelyezett padokra, vagy még rosszabb esetben a szép nagy fedett pihenőre. Egy munkagépről hurkot vetettek a fatörzsre, hogy a vágás közben a megfelelő irányba húzzák majd a ledőlő törzset. A helyi erdész odajött hozzám, javasolta, hogy a biztonság kedvéért inkább a forrásnál telepedjek le, onnan nézzem az eseményeket. Jó fej volt az úr, be is mutatkozott; kiderült, hogy magashegyi túravezető másodállásban, emelgette a zsákomat, és elbeszélgettünk egy keveset az erdő- és hegyjárásról. Aztán visszament a munkájához, én meg lecuccoltam a Királykút melletti padokra.

Hamarosan egy héregi úr érkezett Zsömi nevű kutyájával. Vele is jó sokat beszélgettünk mindenféle dologról, miközben az erdészeket néztük, akik közben sikeresen leküzdötték a nagy fát anélkül, hogy bármit is leromboltak volna a döntéssel. Az erdészek elmentek, az úr meguzsonnázott, Zsömi boldogan rohangált (a döntés alatt meg volt kötve, nehogy rossz helyre szaladjon be rosszkor), én is ettem egy keveset. Aztán az úr és a kutyája is elmentek, én meg egyedül maradtam az egyre inkább beboruló égbolt alatt.

Megtöltöttem a kulacsokat, és áttelepedtem a szerencsésen állva maradt fedett pihenőbe. Pár percre rá eleredt egy fain kis zápor, és feltámadt a szél is, ami szerda délutánig már abba se hagyta a fújást: egyszóval a kezdődő kánikulát szépen elvágta egy kis hidegfront. Nekem ez persze kapóra jött, a hűvös időben sokkal jobb túrázni, mint a dögmelegben. Körbenéztem alaposabban a környéken: ha nincs ez a szárazság, akkor kiváló kucsmagombás hely lehet a forrásból eredő kis csermely környéke. A pihenő közelében úri módon kialakított, de ajtó nélküli pottyantóst is találtam. Tisztára el voltam tehát kényeztetve.

Szépen eltelt a délután, és az este: vacsoráztam, olvasgattam, időnként jártam egyet a réten, ha épp nem esett. Kisebb-nagyobb záporok jöttek ugyanis, a szél pedig kitartóan rohamozott. A sátrat így a fedett pihenő két padsora közé tettem, hogy reggel ne kelljen szórakozni a szárítgatással, ha netán éjjel is esne az eső.

DSCF0430

Királykút, alsó foglalat

DSCF0432

Arra csorog a csermely

DSCF0434

Az eredeti forrás. A héregi úr elmondása szerint itt folyt a víz az ő gyerekkorában. Aztán a bányászat következtében a víz eltűnt, majd a rekultiváció után az új helyen bukkant elő

DSCF0436

Tábla

DSCF0437

Azt a fát küzdötte le sikeresen az erdészet. A padok széle sérült egy kissé, de semmi komoly

DSCF0446

Rálátni a rétről a sziklákra

DSCF0447

eFood reklám 🙂

DSCF0449

Első napi táborhelyem

DSCF0451

Sátor, szél- és vízálló helyen 🙂

Második nap: Királykút – Somlyóvári KH (15,1 km)

Az éjszaka rettentő nyugodalmasan telt el, semmi komolyabb forgalom nem volt, pedig azt hittem, hogy a pihenő egyik sarkába bedobott négy teli szemeteszsák vonzza majd a környék rókáit és egyéb kisragadozóit. Egy egér járt rá mindössze, és a cinegék (még délután láttam, hogy ők is élénken érdeklődnek a dolog iránt), de reggelre nem voltak szétszórva a maradékok, és éjjel se hallottam semmi nagyobb állatot dolgozni ezen az ügyön.

Úgy terveztem, hogy 9-10 óránál előbb nem indulok neki, révén hogy ma is csak 15 km várt rám a következő alvóhelyig, ami ugye nagy zsákkal is eléggé a piszlicsáré kategória… Kényelmesen kávézgattam, reggeliztem, bóklásztam a mezőn; de fél nyolc felé már eluntam magam, így mégiscsak összecsomagoltam és nekieredtem. Ez a hátránya, ha pontban 6 órakor kel az emberfia… 🙂

Héregig lejtmenet volt és virágszőnyeg a fák között, meg mindenfelé (még a rét szélénél) fura, számokkal megjelölt fák. Mintha valamiféle fa-számháború folyna az erdőben.

DSCF0453

Számháborúzó fák

DSCF0454

Ez lesz az enyém 🙂

 

Héreg szép, rendezett település, nyitott boltot kettőt is láttam, de úgy terveztem, hogy elég lesz Tarjánban megpakolni a zsákot. A két falu között a P jelzés tágas földeken át vezet: itt több falka őzet is láttam, amik mindig csak annyira menekültek messzire tőlem, hogy pont ne lehessen a kisgéppel lefotózni őket.

Kilenc órakor értem be a tarjáni Fekete Kő Vendéglőbe, ahol is megkilencóraiztam egy soproni ászokot. Némi pihenés után a következő sarkon álló nagy COOP közértbe tértem be, vettem kólát, vizet, magokat és csokit, mert azért a kalóriákat pótolni kell majd, rövid menet ide vagy oda 🙂

A bevásárlás után kikanyarogtam a faluból a sportpálya mellett, és nekieredtem a Csurgó-hegy irányába. Innentől megint emelkedők jöttek, amik már végig kitartottak a Somlyóvárig.

DSCF0455

Érkezés Héregre

DSCF0457

Héreg és Tarján közt

DSCF0458

Arra menekültek az őzek. A középtől jobbra lévő szikla az, amit tegnap Királykútról láttam

 

A Somlyó csúcsa előtt, fél tizenegy után találkoztam először túrázókkal: két idősebb hölgy és egy úr jött szembe a kulcsosház felől, és a csúcsra kanyarodtak le. Üdvözöltük egymást, aztán egy perc elteltével én is megérkeztem – rettentő korán – a következő táborhelyre. Ahhoz képest, hogy úgy terveztem, csak délután négy körül érek majd ide, megint sikerült rendes ütemben legyalogolni a távot… :/ Leültem a kulcsosház előterében pihenni, és azon gondolkodtam, hogy továbbmenjek-e, van-e belátható közelben (mondjuk max. 10 km-en belül) olyan bivakhely, ami megéri a továbbhaladást. Nem találtam ilyet. Szállás nyilván lett volna Nagyegyházán vagy Száron, Szárligeten; de a mostani trekking egyik alapfeltétele az volt, hogy nincs szállás, több napos sátoros-bivakos-nemfürdős utat akartam csinálni. A térképet böngészve az is leesett, hogy a P jelzés itt lemászik a Gerecse hegyeiből, és olybá tűnik, hogy főleg szántóföldeken át csinál egy jókora kunkort az M1 vonulatát követve. Ez már így térképről se tetszett; elkezdett érni bennem az elhatározás, hogy átállok a Kékre, az jobbnak tűnik.

DSCF0464

Nagyon szép erdők vannak errefelé is

DSCF0465

Arról kapaszkodtam fel

DSCF0467

Megérkezés a házhoz

DSCF0472

Odabent rend és tisztaság fogadott

DSCF0474

Kulturszálláshelyem

DSCF0477

Zsibong a tavasz rendesen

 

Ebédre egy új dolgot próbáltam ki: hagymás-kolbászos-szalonnás puliszkát. Puliszkát eddig nem nagyon cipeltem magammal az erdőbe, most viszont kedvem és időm is volt rá, hogy elszórakozzak vele. És rettentően bejött a dolog, szerintem ezt is felveszem a jövőben a szokásos száraz kaják (zacskós leves, zacskós tészta) mellé főételnek. Finom, tápláló, és az idő is elmegy szépen az elkészítésével 🙂

Az ebéd utáni ejtőzést követően úgy döntöttem, hogy maradok itt mégiscsak mára. Kicsit felderítettem a környéket, nézelődtem, fotózgattam, farigcsáltam. A telefon is lemerült, elkezdtem tölteni, mire szépen leszívta a napelemes töltő akksiját… Az új sátorlámpa viszont erre is alkalmas: a telefont átdugtam rá, a napelemeket pedig kiraktam, hogy magukba gyűjtsék az Erőt. 🙂 A heves szél ellenére a nap ezerrel sütött, így a töltő is szépen telt, meg az idő is.

A környéket nézegetve megállapítottam, hogy gyönyörű… Kies mező, szép kilátás, furcsa formájú fenyőfák és az elmaradhatatlan pottyantós budi… Kezdtem sejteni, hogy ez a túra a “Pottyantós” előnévre pályázik, mert ugye volt tegnap, van ma, és lesz holnap is (ha ugyanis tényleg a Kékre állok, akkor el fogok menni Mátyáskútig). Kitettem a pólómat száradni, elmosogattam alaposabban a konyhai csetrest, aztán megint csak olvasgattam hol kint a napon, hol – elunva a szélrohamokat – bent a kulcsosház nyitott előterében.

DSCF0479

Ez se mai darab

DSCF0480

Onnan érkeztem

DSCF0481

Szélrózsa a kulcsosház padlójába építve

DSCF0483

Rét a ház mellett

DSCF0485

Nagyon szép a hely

DSCF0490

Tarjánra lehet lelátni

DSCF0491

Sátorhely is akad

DSCF0495

Tavaszi hérics

DSCF0497

Kék jelzés meggyötörve

DSCF0502

Bushcraft csipesz 🙂 Unatkoztam no.

DSCF0506

És erre jó. 🙂

 

Estefelé összetoltam a két jókora asztalt, és azon csináltam meg az ágyamat: az asztalra fólia került, arra a mentőtakaró, arra az isolír és a hálózsák. Párnát is hajtogattam a polárból és a shemagból, így igazából pont olyan kényelmesen tudtam álomra hajtani fejemet, mint otthon… Az előtér ajtajait nyolc körül behajtottam és lezártam egy kis paracord és az egyik pad segítségével (előtte még pont beköszönt egy futó emberke, de más nem jött), így biztos lehettem abban is, hogy éjszaka nem tud rám törni a gerecsei medve, legalábbis halkan biztosan nem. A környéken lévő szemétből arra következtettem, hogy a kulcsosház kedvelt kirándulóhely, a fene se tudja, nem járnak-e fel ide vidám környékbeli fiatalok éjjel motorral, ahogy azt nálunk otthon a Kisgyónban is teszik. Ahogy besötétedett felkapcsoltam a lámpát, és ledőltem olvasni. Kilenc felé már aludtam.

DSCF0507

Naplemente Somlyóváron

DSCF0511

Dolgozik a töltő

DSCF0516

Fejedelmi lakosztály a kulcsosház előterében

 

Harmadik nap: Somlyóvár – Mátyáskút (20 km)

Reggel hatkor a beépített ébresztő ébresztett, szokás szerint. Kávé, reggel, a szokásos körök. A szél nem hagyott még alább, de érezhetően múlóban volt a hidegfront hatása, mert melegebb volt a levegő, mint előző reggel Királykúton. Ismét elszórakoztam másfél órát, de fél nyolckor már megint úton voltam: ahogy tegnap eldöntöttem, elbúcsúzom egy időre a Pirostól, és a Kéket követem, lemegyek Szárligetre, és onnan Mátyáskútra. Szárligettől viszont már alaposan ismerem az utat, így azt is elhatároztam, hogy unortodox módon mindenféle jelzett és jelzetlen utakon megyek majd, hátha valami újjal is találkozom.

Az Öreg-állás nevű helyen a Kék lefordul az addigi széles útról, és ereszkedni kezd a tavak felé. Innen már szépen látszott az autópálya és azon túl a Vértes, mai utam célpontja. Ezen a szakaszon futottam bele az első kondába is: a vaddisznók és malacaik egy útkereszteződésben futottak át előttem röfögve és visítva. 🙂

DSCF0519

Feltűnik a Vértes hegyvonulata

DSCF0523

Kies mezők, kövér televények

DSCF0526

…és tavak

DSCF0528

A tavak szépek, utánuk a Cukor-hegyen viszont elkavartam a jelzésről az Iszapoló nevű hely felé: itt ugyanis a mezőn csak egy szép, frissen felszórt murvás út megy, nem vettem észre, hogy a kék letér róla bal felé. Nagy baj nem volt, körülbelül kétszáz métert tettem meg rossz irányba, de persze ezt mind felfelé a tűző napon 🙂 Visszamenni nem volt kedvem, a GPS alapján belőttem az irányt, és átvágtam a trágyával nemrég felszórt, ezért kissé szarszagú mezőkön. Szerencsémre a trágyát kellőképpen kiszárította már a szél, így nem maradt rajtam a szag…

A Kék és a Kék Háromszög kereszteződésénél elgondolkodtam, hogy besétáljak-e Nagyegyházára, a tréképen látott pihenőig; de mivel nem voltam különösebb fáradt (ez még csak 8 km volt, és javarészt lefelé) inkább nekieredtem Szárliget felé, hogy majd ott pihenek, ha kell. Átkeltem az autópálya alatt, és hamarosan elértem a tavalyi évben foglalt Kőrösi Csoma-forrást, ami tökéletesen száraz volt. Itt egy autóval érkező fiatal pár ért utol, akik kiszálltak, felszerelkeztek, szemmel láthatóan valami rövidebb túrára készültek, köszöntek és nekieredtek a Kéken.  Kicsit pihentem (nagyon korán volt megint még), aztán elindultam én is.

DSCF0530

Nem szép hely, de biztonságosan át lehet kelni az autópálya alatt

DSCF0532

A forrás

 

A Hajagos oldalában fut be a jelzés Szárligetre. Nemsokára a Spar üzletnél találtam magam, bevásároltam (most már kellett pékáru is, mert erősen fogyóban volt az extrudált kenyerem). Kicsit hűsöltem a bolt árnyékos oldalában, megittam egy kólát, aztán nekiindultam a maradék útnak. Innen még egy jó 10-11km volt hátra, nem több.

A híres Birka Csárdáig a Kéket követtem, majd innen – Csákányospusztánál – nem kanyarodtam a kulcsosház felé, hanem maradtam a szerpentinen. Kellemes napfényes kaptató következett: ez a szerpentin felkapaszkodik a Mária-szakadék tetejére, és azzal párhuzamosan megy egészen a szakadék túlsó végéig. Itt egy betonkeverő ért utol és előzött le: hacsak nem lopott áruval sunnyog, akkor az erdészet valahol éppen felújít valamit, gondoltam. A Kék, Kék+ kereszteződése előtt nem sokkal teljesen lelátni már a szakadékba: egy úr és egy hölgy pihent a Kéken, ők a jelzésen igyekeztek felfelé.

DSCF0534

Az út a szakadék felett

DSCF0538

Jelzetlen, de csodaszép útszakasz

DSCF0539

A Vértes, mint mindig, most is gyönyörű

DSCF0541

Gráciáknak jobbra el! 🙂

DSCF0543

Lefelé a forrás irányába megy a K+

 

A kereszteződésből a Kék+-on indultam tovább, de csak pár száz métert: ott jobbra tértem egy jelzetlen erdei útra, ami csodaszép helyeken vitt keresztül egészen a Macska-bükkig. Itt visszatért a Piros, és arra ráállva jutottam le a szépen felújított, újrafoglalt Szép Ilonka-forrás pihenőjéig. Innen már csak 2 km volt hátra Mátyáskútig, így hát itt is pihentem egy kicsit, főleg azért, hogy teljen az idő. Sokáig persze nem bírtam a fenekem maradni, így háromnegyed kettőre a K+ jelzésen beérkeztem Mátyáskútra…

DSCF0547

A Szép Ilonka-forrás a pihenőházból

DSCF0552

Volt anyag rendesen 🙂

DSCF0553

Újrafoglalva

DSCF0554

Messziről kemencének néztem, de csak egy szép nagy kőpad…

 

A talpaimon azért kezdtem érezni, hogy most jobban elfáradtak, elvégre a két laza nap után ma már 20 km volt bennük. Ráadásul kísérletképpen ma nem a megszokott bakancsban, hanem a magammal hozott túracipőben gyalogoltam, hogy megnézzem, mennyire alkalmas efféle nagyzsákos trekkingre: jelentem, teljesen jó ez is. Egyetlen helyen, a Szép Ilonka-forráshoz vezető meredek lejtőkön éreztem, hogy hiányzik a magas szár, ami megtartja a lábfejet, hogy az ne csússzon előre. A túracipő erre nem alkalmas, a körmeimet nyomta a nagy súly, ha sokkal több ilyen ereszkedés van, akkor bizony át kellett volna venni a bakancsot.

A Mátyáskút kitűnő bivakhely minden időben: van fedett pihenő kettő is, sok pad, folyton folyó forrás, fedett tornác esőben való bivakoláshoz és pottyantós budi, kettő is 😀 Lecuccoltam, mostam, teregettem, kulacsot töltöttem, lábat szellőztettem. Mivel egész úton a tegnapi finom puliszka járt az eszemben, ismét csináltam egy adagot, és ismét degeszre zabáltam magam belőle. A puliszka ezzel el is fogyott, de úgy voltam vele, hogy ennyi elég is volt egyelőre belőle: tele volt még a zsák tésztaételekkel és levesekkel is.

Később megszemléltem az erdészet által elvégzett felújításokat (legutóbbi ittjártamkor csak félig voltak készen). Észrevettem, hogy az út túloldalán van egy ösvény, ami egészen a domb tetejéig, a kerítésig vezet: kilogikáztam, hogy más értelme nem lévén, azt az ösvényt az itt dolgozó bátor térerőkeresők taposhatták bele a domboldalba. Mátyáskútnak ugyanis ez az egy “hátránya” van: a ház és a forrás körül sehol nincs térerő, csak jóval odébb a hegy túloldalán. Öt órakort felmásztam tehát erre az ösvényre, és lőn: ha internetezésre nem is, de telefonálásra bőven elegendő térerőt találtam. 🙂 Beszéltem a családdal, mindenki örült, és az én kedvem is jobb lett; mert szép dolog a magányos, erős, büszke férfi az erdőben, de így három nap után a fiam és a feleségem azért már igencsak hiányzanak. Az, hogy beszélhettem velük, egyértelműen jót tett a hangulatomnak.

DSCF0559

A mátyáskúti egyik új pihenő

DSCF0560

Az öreg is visszakapta végre a támaszát

DSCF0561

Felújított pihenő a kulcsosház alatt

DSCF0564

Sátor a szokott helyén

DSCF0565

“Foglalod a kurvanyádat…!” Ja nem, az most nem illik ide 😀

DSCF0567

Szépen rendbe tették ezt is

 

Visszatértem a pihenőbe, és olvastam, meg a térképet nézegettem. Még otthon, a tervezgetésnél úgy volt, hogy két barátom csütörtök este csatlakozik az úthoz Majkpusztánál, és onnan együtt megyünk tovább. Sajnos azonban hétfőn kiderült, hogy nem tudnak jönni, a kutyájukat műteni kell és nem tudják így kire rábízni, meg persze nem is akarják otthagyni az állatot ilyen állapotban. Most azt néztem, hogy ha ők nem csatlakoznak, akkor a továbbútra nem annyira motivál már semmi, hiszen az Oroszlány-Pusztavám-Mór-Csernye szakaszon már nem sok olyan út van, ahol még nem jártam; sőt, a legtöbbön már nagyon sokszor. Kiderült az is, hogy édesanyám gépe beszart, így pénteken lenne kölcsönkocsi, ami lehozza őket és a gépet, hogy megszereljem. Estére megérett hát az elhatározás, hogy a tervekkel ellentétben nem maradok szombatig, hanem csütörtökön befejezem a túrát, és visszatérek a dolgos hétköznapokhoz.

A sátramat megint a kulcsosház teraszára állítottam, mint ahogy szoktam. Eszembe jutott Sója János úr, akivel tavaly ősszel futottam itt össze: ő az a srác, aki egyben lenyomta a Kékkört, 123 napot túrázott egyvégtében, hogy bejárja az országot. Vele együtt sátoroztunk itt Mátyáskúton, mert pont akkor sikerült nekem is itt aludnom, amikor ő ideért az útján. Ma viszont ő nem volt itt, ellenben járt itt sok kerékpáros, néhány erdész, és pár turista is. Maradni senki sem maradt rajtam kívül, este fél hét felé láttam az utolsó embert (egy kerékpárost). Utána csend volt, már ha csendnek nevezhetjük a naplementét ünneplő ezernyi madarat, akik bősz csicsergéssel búcsúznak a fénytől.

Őzugatás volt egy párszor az éjjel, de más zaj nem: ismét nagyot aludtam. Csütörtökre nem volt még tervem, de valami olyasmi körvonalazódott, hogy elmegyek Oroszlányig, és onnan biztosan találok buszt haza.

Negyedik nap: Mátyáskút – Oroszlány (10,8 km)

Utolsó napomon (szinte hihetetlen, de) hatkor ébredtem. Kávé, reggeli; gondolkodás, hogy merre menjek. Vonzott Várgesztes (az egy nagyon szép út), de Várgesztes végfalu, oda nem sűrűn mehet be a busz. Igaz, onnan továbbmehetnék Gánt irányába, és útközben Kőhányáson is elkaphatok valami járatot; bár túl sűrűn arra sem mozog a volán. Még mindig Oroszlány tűnt a kézenfekvő megoldásnak; odáig a múltkorjában a Piroson túráztam, most kitaláltam hát, hogy új utakat keresek, ha lehet.

Elindultam hát fel a Kéken a Trenk oldalába, majd a hegytetőn rátértem egy bal felé tartó jelzetlen erdészeti útra. Na itt megint sok őzet riasztottam fel, és egy helyen a közelben méltatlankodó röfögés volt, bősz meneküléssel egybekötve (mármint a malac menekült el, nem én). Egy idő múlva jobbról megérkezett a Mária út jelzése, ami nagyjából párhuzamosan fut a Pirossal. A térképen nem jelölt bányató mellett, a távolban valamiféle tárók lezárt lejáratát megfigyelve érkeztem be már fél kilenc magasságában Vértessomlóra, a templom mellett. Lesétáltam a buszmegállóig, ott pihentem egy keveset. Kilenckor lett volna egy busz Oroszlányba, de úgy véltem, ez még nagyon kevés séta volt, innen (még ha ismerem is) inkább a Piroson megyek be Majkpusztáig, ott meg meglátjuk, hogyan tovább.

DSCF0569

Lefelé a Trenkről

DSCF0574

Az Ismeretlen Bányató

DSCF0579

Lezárt tárók (?) Vértessomló közelében (Mária út)

DSCF0581

Kegyhely a falu szélén

DSCF0582

Vértessomlói eljövetelem pillanata 🙂

 

A horgásztóig sima az út, ami legutóbb full sáros volt, az ma sivatagnak tűnt. a mély homokban ugyanúgy keresni kellett a kényelmesebb lépéseket, mint a sárban. Szerencsére itt sem kellett sietni, azt már láttam a menetrendes alkalmazásból, hogy a legoptimálisabb a 14:24-es busz lenne, azzal egy átszállással haza tudok jutni, ráadásul a csatlakozásra is csak 10 percet kell várni Móron. Igyekeztem hát minél lassabban gyalogolni, de tíz órára így is megérkeztem a tóhoz. Itt leültem egy padra két horgász közé, és olvasgatni kezdtem. Szemben volt velem a Fogadó a Négy Remetéhez c. intézmény: azon gondolkodtam, hogy ebédelni majd beülök oda, és akkor azzal is eltelik némi idő; a netről hamar kiderült, hogy 11 órakor nyitnak. Végül aztán mégsem ezt csináltam, mert inkább szomjas lettem a nagy melegben, semmint éhes: így 11 órakor nekieredtem a kolostor felé vivő úton, hogy majd Oroszlányban keresek valami sörözőt, és ott is elverek egy jó másfél órát.

DSCF0588

Majki-tó

DSCF0590

Majki-tó még mindig

DSCF0591

A Kamalduli-remeteség óratornya. Minden órában zenél egy kicsit

DSCF0592

Remetelakok

DSCF0593

Szentesített bejárat

 

A kolostortól a Kolostori-erdőn keresztül visz az út vissza a Piros jelzésre, és onnan be Oroszlány központja felé. Útközben egy templom és egy igen randára sikerült emlékmű után rátaláltam egy vendéglátóipari egységre, ahol nem egy, de kettő soproni is áldozatául esett a szomjamnak. Kissé a fejembe is szállt a két sör, de nem aggódtam, mert bőven volt időm kipihenni. Vidám egykori bányászok és be-betérő fiatalok társaságában múlattam a kedvem, aztán egy órakor továbbindultam, hogy most meg valami pizzát vagy pékárut keressek ebédre. Végül ismét a – postával szemben lévő – buszmegállóban találtam rá egy pékségre, és két jókora sajtos pogácsával adtam meg a testnek, ami jár neki.

Itt még másfél órácskát aszalódtam a napon (a fejem teteje le is égett egy kicsit), aztán megjött a légkondicionált busz, ami elrepített Mórig. Ott belefutottam egy bodajki kissrácba, aki hazafelé tartott az iskolából, és egyfolytában fosta a szót. Nagyon tetszett neki a zsákom, meg is próbálta megemelni, de rájöttünk, hogy a zsák jóval nehezebb, mint ő maga. Viszont megtudtam, hogy ő is nagy turista, most például legutóbb az apukájával elgyalogoltak Tirolba, ami Bodajktól 36 kilométerre van, és tele van nagy hegyekkel, melyek közül a legmagasabbra csak ő mert felmászni, az apukája nem 🙂

DSCF0595

Oroszlányi utcakép (itt ültem sokat a buszra várva)

 

Négy órára hazaérkeztem. A buszon azon filóztam, mennyire lehetek büdös négy nap izzadás és nemfürdés után (csak a forrásnál mostam lábat és hajlatokat, egyébként a nedves törlőkendőt használtam); meglepő módon nem volt semmi különösebb szagom. Itthon persze az első dolgom volt egy kádnyi forró vízben lemosdani. 🙂

Mindent összevetve nagyon jó négy nap volt, végre megismertem a Gerecse bizonyos részeit is. A jelzések végig kiválóak voltak, sehol nem kellett a GPS (kivéve a jelzetlen utakon és ott, azon az egy ponton, ahol letévedtem a Kékről). Az új sátorlámpa zseniális: kétszer is töltöttem róla a telefont, és minden este azzal olvastam (a fejlámpa elő se került), és még mindig háromnegyedes töltöttséget jelez. Mégha nagy és nehéz is, roppant hasznos eszköz, szerintem többnapos túrákon ezentúl állandó társ lesz.

Az Olang túracipő is bevált, bár azt eredetileg csak utcai használatra vettem. Kisebb egynaposakat simán le lehet nyomni benne, és ezek szerint váltócipőnek is alkalmas a bakancs mellé.

Szóval ennyi volt az idei első “nagyobb” trekking. Idén még szeretnék egy pár hasonlót, bár a következő dolog, ami foglalkoztat, az az, hogy vajon a 40 literes Alto Extreme-mel vajon meg lehet-e csinálni egy ultrakönnyű felszereltséggel egy három napos túrát? Ha eljön a nyár eleje, akkor azt is kipróbálom. Nyári hálózsák, szúnyoghálósátor+ponyva, minimálcucc.

Kalandra fel! 🙂

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.