Hétmilliárd

Hétmilliárd. Ennyien élünk ezen a bolygón. Ez a szám túl nagy; egyszerűen túl sokan vagyunk, az erőforrásaink régóta kimerülőben, a megújuló erőforrásokat nem használjuk a szükséges mértékben, de minden jel, minden tanulmány, minden tudományos jóslat arra mutat, hogy már amúgy is mindegy: a folyamat önmagát generálja, megállíthatatlan és visszafordíthatatlan.

Két téveszme szokott az átlagember fejében keringeni ezzel kapcsolatban. Ha a fent említett folyamat a végére ér, akkor elpusztul a világ, gondolják sokan. Pedig nem a világ pusztul el, hanem csak az emberi civilizáció omlik össze. Hogy ezen esemény után a faj maga tovább él-e valamilyen formában, vagy teljesen eltűnik, az az esemény mértékétől és jellegétől függ majd. De a Föld megmarad utánunk is, ha eltűntünk, fellélegzik kissé, átalakul, más formákba rendeződik, de megmarad. A bolygó életében az ember csak egy nüansznyi felvillanás, az élet maga előttünk is létezett már, és utánunk is meglesz még nagyon-nagyon sokáig. Nem a világ szűnik meg tehát, csak imádott fogyasztói társadalmunk.

A másik téveszmét sokféle néven emlegetik, de mindegyik név, irányzat, elv egy tőről fakad. Hívhatjuk liberalizmusnak, humanitásnak, empátiának aszerint, ki mennyire merül bele, teljesen mindegy. A lényege, hogy mind a hétmilliárd embertársunkat meg akarjuk tartani, sőt, lehetőség szerint tovább szaporítani, hiszen ők ugyanolyan emberek mint mi, ugyanolyan joguk van a bolygó összes erőforrásához, mint nekünk, és ha nekünk több a hozzáférésünk, akkor kötelességünk a számukra is biztosítani ezeket.

Ugyanezen humánus elveket valló, felvilágosult emberek általában ezzel párhuzamosan Darwin fajelméletében is hisznek, csak épp azt nem veszik észre, hogy a kettő kizárja egymást.

Az emberi faj – és egy harmadik téveszme – egyáltalán nem vált ki a rendszerből. Ugyanúgy csak egy csupasz bőrű főemlőshorda vagyunk az ökoszisztéma szemében, mint bármelyik másik, csak mi kissé renitensebben viselkedünk a többiekhez képest. Észbeli képességeink révén (ami egyszerre áldás és átok) sokkal jobban uraljuk a környezetünket, mint vetélytársaink, hiszen képesek vagyunk a nagyon magas szintű szervezésre és az eszközhasználatra. Eszközeink révén, ha nem kerülünk szembe számunkra nagyon szélsőséges körülményekkel, akkor bárhol életben maradunk és szaporodunk.

Az ökoszisztémának vannak olyan eszközei, amelyek egy adott faj populációjának egyedszámát szabályozzák. Ezek nem tudatos dolgok, mindenféle isten vagy előre tervezés nélkül is léteznek és működnek, hiszen ezek a környezetünk szimpla válaszreakciói a túlzásba vitt tevékenységünkre, egyszerű ok-okozati összefüggések. Egy példa: adott egy törzs, benne 30 egyed, férfiak, nők, gyerekek. Szép, rendezett körülmények között érnek, összhangban szűkebb környezetükkel, annyi erőforrást használnak fel, amennyi szükséges. Aztán valakinek beindul az agya, kevesebb energiabefektetéssel többet akar szerezni, tehát átalakítja a társadalmat: terjeszkedni kezd, energiahordozókat halmoz fel, a szükségleteinél jóval többet vesz ki a környezetből. Ezen tevékenységéhez növelnie kell a befektetett energiát (nem a sajátját!), vagy csökkenteni a megszerzett javak elosztását. Mindenképpen felborul tehát a harmónia, egyenlőtlenség áll be, aminek az egyik következménye az egészségügyi körülmények romlása (kialakul a gazdag és a szegény réteg, és a szegények orvosi ellátása általában nem a legjobb). Betegségek, járványok lépnek színre, romlik az ellátottság, a 30 fős populáció gyorsabb ütemben kezd leamortizálódni, mint ahogy normális lenne. Ok és okozat. Az ember elkezdte kizsákmányolni a természetet; a természet járványokkal állt elő, hogy kordában tartsa.

Ha egy adott területen a 30 főre elegendő erőforrásokat két csoport is meg akarja szerezni, akkor ismét populációszabályozásra kerül sor, hiszen a két harminc fős csoport az erőforrásokért harcot vív egymással, és a harcok során a létszám erősen lecsökken, optimális esetben a megfelelő szintre. A háború tehát szintén az ökoszisztéma egyik eszköze.

És persze ott vannak a szimpla statisztikai eszközök: kevés ember, kevés rákos beteg. Több ember – több fogyasztás – több termelés – több káros anyag a levegőben, a vizekben és az ételekben – több rákos beteg. Ennyire egyszerű ez.

Ugyanannyi erőforrásra vagyunk – amennyi mindig is volt ezen a bolygón – most hétmilliárdan, és egyre többet akarunk belőle.

Egyes kontinenseken “fejlett” társadalmak alakultak ki, olyan szociális rendszerrel, amelyben az az egyed is elélhet vidáman, amelyik egyáltalán nem járul hozzá az energiabefektetéshez. Nem dolgozik, nem alkot, nem produkál kézzel fogható dolgokat. Ide tartoznak – mindenféle rosszindulat nélkül! – a krónikus munkakerülők, az öregek, a tartósan betegek. A faj szempontjából ezen egyedek úgymond kerékkötők, akiket az egészséges, produktív munkát végzők szociális alapon eltartanak. (Az eszkimóknál például régebben az öregek, ha már érezték, hogy a terhére vannak a családnak, akkor kisétáltak a sarki éjszakába, leültek és megfagytak. Ez egyszerre durván antiszociális megnyilvánulás a fiatalabb eszkimók részéről, és elképzelhetetlenül szociális megnyilvánulás az öreg eszkimók részéről.)

Amíg nem voltunk hétmilliárdan, az erőforrásaink révén nem volt igazán probléma fenntartani ezt a szociális rendszert. Napjainkban azonban eljutottunk oda, hogy a hétmilliárdos egyedszám döntő többségének már nem jut ab ovo semmilyen erőforrás (néha még ivóvíz sem), és a produktív állomány már kisebb, mint az eltartottaké. A szociális rendszer néhol gyakorlatilag teljesen megszűnt (lásd Afrika), és az ott élők ösztönösen megindulnak arrafelé, ahol több reményt látnak az erőforrásokhoz való hozzáférésben (segélyek, munkalehetőség).

Ezek a migránsok viszont azt nem látják, hogy a másik kontinensen is közel ugyanaz a baj: túlnépesedett, elöregedett és a produktív állományra egyre nagyobb terheket rak, hogy az eltartottaknak is jusson valami.

Mindenki találkozhat a mindennapi életben erre példákkal, csak nem biztos, hogy felismeri az összefüggést. Pedig ennek a jelenségnek a nyilvánvaló jele, amikor a vállalatoknál a menedzsment réteg háromszor akkor, mint a munkavégzőké. Amikor olyan szolgáltató cégek, testületet hemzsegnek a közéletben, amelyek érdemi munkát nem végeznek, de az erőforrásokat beszedik (parkolótársaságok, kamarák). Amikor egy államháztartásban az adminisztrációt két számítógép simán megoldaná, mégis száz és ezer ügyintézőt foglalkoztató, hibát hibára halmozó intézményeket tartanak fent erre a célra.

Ezek a jelek mind-mind arra utalnak, hogy a fejlettnek számító világ (Európa) éppolyan bajban van, mint a Föld többi kontinense; csak épp Európa jobban tagadja a bajt, fenntartva a jólét és a béke látszatát, értékes élőhelyként tüntetve fel magát ezzel az Afrikában élők előtt.

Amíg lehetett, egy elhibázott elv alapján az EU segélyekkel tartotta az afrikaiakat a saját kontinensükön. A gyakorlat azt igazolja, hogy hiába viszel bármennyi élelmet, gyógyszert, alapanyagot és egyéb fogyasztási cikkeket adományként oda, azokat rövid időn belül felélik, az igen rövid jóléti szakaszban még inkább szaporodnak, még többen lesznek, és produktív munka helyett a könnyebb utat, a segélyt várják el továbbra is (hiszen minden élőlény – már sejtszinten is – arra törekszik, hogy minél kevesebb befektetéssel minél több energiához jusson).

Amennyiben a segély apadozik, az éhezők nem várnak tovább, hanem elindulnak érte.

A migráció jelenségét már nagyon régen nagyon sokan megjósolták, előre látták. Számomra csak az volt a kérdés, hogy a Nagy Balhé vajon az ivóvíz, a megemelkedett tengerszint, vagy a népvándorlás miatt következik majd be. Ez utóbbi tűnik a befutónak, hiszen a kétségbeesett, kapkodó intézkedések nem fogják megállítani a migrációt, csak tovább fokozzák majd a feszültséget; a feszültségnek pedig valamikor a közeljövőben ki kell csapódnia valamilyen formában. Ez lehet akár Afrika bizonyos részeinek etnikai megtisztítása, népirtások háború vagy kiéheztetés által; de lehet akár egy összeurópai belharc is, ami az Unió teljes széthullásához és az országhatárok átrendeződéséhez vezethet.

Sok helyen olvasni, hogy az európaiak egy része azt hiszi, hogy ezek a migránsok dolgozni jönnek, azaz a produktív réteget fogják erősíteni. Sok helyen olvasni ugyanakkor olyan európaiak beszámolóit, akik éveket, évtizedeket éltek le Afrikában, ismerik tehát az ottani körülményeket, a migránsok mentalitását. Ők kivétel nélkül arról számolnak be, hogy nem a produktív réteg vándorol, hanem ellenkezőleg, az eltartottak. A produktív rétegnek nincs oka a migrációra, hiszen természetes környezetében, a szülőhelyén is előteremti a számára szükséges dolgokat. Sajnos az egyenlet ott is igaz, a produktív réteg a kisebb; a nagyobb hányados, a rendszeres, alkotó munkára képtelen, szociálisan teljesen elmaradott embertömeg indul új hazát keresni.

Egy újabb, teljesen hétköznapi párhuzam: tegye fel a kezét, aki hallotta már, hogy a roma kisebbség bármelyik tagja munkát keresni utazott nyugatra, nem pedig politikai menedéket kérni, és persze azért, mert ott jóval nagyobb a szociális segélyek összege, mint Magyarországon vagy Romániában. Nem nagyon hallottunk ilyenről, ugye…?

Európa bajban van. Afrika bajban van. Amerika is bajban van (mert a fogyasztása akkorára nőtt, hogy kénytelen folyamatosan erőforrásokért háborúzni). Ázsiában még mindig a belharcok a fő gond; érdekes viszont, hogy még mindig az ázsiaiak azok, akiknek a legkevesebb problémájuk lenne egy teljes, világméretű szociális összeomlás esetén, hiszen náluk a legdurvább a különbség a nagyvárosokban élő átlagfogyasztó és a vidéken rizst termelő szegény réteg között. Mivel ők nem szoktak még hozzá a fejlett nyugaton generációk óta tartó fogyasztói színvonalhoz, nekik okozná a legkisebb lelki törést egy esetleges katasztrófa.

Ausztrália ilyen szempontból viszonylag elzárt terület, őket ez az egész még nem annyira érinti.

Minket viszont egyre jobban. Tartok tőle, hogy a fiam, aki most 11 éves, egy igen csúnya világban fog felnőni. Mert amíg a liberális eszmék dúlnak Európában, és amíg a demokrácia hangzatos eszméjével takaróznak a legtöbb országban, addig a hétmilliárd az sajnos hétmilliárd marad, és hamarosan már nyolcmilliárd is lehet.

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.